Fiunk 3 és fél éves kora óta már csak egészen ritka alkalmakkor alszik el a csendespihenő idején. Ez önmagában még nem jelentene gondot, csak hát azóta se nem csendes, se nem pihen ilyenkor. Igazából még ez sem lenne nagy baj: elég hangosan ugyan, de eljátszik a szobájában. A probléma a következő: a kicsi sem tud aludni a hancúrozó nagy mellett, pedig neki még szüksége lenne rá.
Hát igen. Na, ez egy olyan dolog, amire jelenleg kényszermegoldásunk van érvényben. Nem vagyunk elégedettek vele, de nem igazán tudunk mást kezdeni a helyzettel.
Szóval a nagy hangosan játszik. Ő eleve az az éneklős típus: akkor is hangos, ha el van magában. Ha viszont a kicsi egy légtérben van vele, akkor – természetesen – ellenállhatatlan kényszert érez rá, hogy őt is bevonja a játékba. Namármost, ez ellen lánykánkak éppen nem lenne kifogása. Egész jól el is voltak az alatt a néhány „csendespihenő” alatt, amit így töltöttek, mikor a jelenség először felütötte a fejét. Jött azonban a délutáni műszak: addigra fogytak el a kicsilány tartalékai, és egyszerűen elviselhetetlen volt. Túlfáradt, aludni már nem aludt, csak nyávogott, sírt, ordított felváltva gyakorlatilag egész délután. Borzasztó volt, és nyilvávaló, hogy ez így nem opció.
El kell hát őket szeparálni! A gyerekszobán kívül van még a nappali-konyha és a hálószobánk. Magától értetődő, hogy akkor legyen a kicsi a hálóban. Szerencsére van utazóágyunk, és hely is neki, úgyhogy azóta lánykánk kétlaki életet él. De nehogy már ilyen egyszerű legyen a dolog!
Férjemnek ugyanis hetente kétszer itthonról kell dolgoznia, a saját gépén és monitorjain, amiket nem lehet csak úgy két pillanat alatt szétszedni és összerakni máshol. Hogy hol vannak ezek a munkaeszközök? Naná, hogy a hálószobában! Ha Apa bent van, akkor persze megint csak nem alszik a kicsilány, főleg, hogy folyamatos a billenytyűhang, pötyögés, világít a monitor.
Azon a két napon tehát nincs más hátra, kitoljuk az utazóágyat a nappaliba, és mi a hálószobába vonulunk. Így persze a csendepihenő idejére elesünk a konyha és étkező használatától is. Szerencsére viszont a gyerekszobát fiacskánk a hálószobán keresztül, a nappali kikerülésével is el tudja hagyni, ha ki kell mennie WC-re. Szóval – gondolom érzékelhető, hogy mennyire nyögvenyelősen, de – végülis mindezekkel együtt működik a dolog: Kicsilány szundizik a nappali-konyhában, Nagyfiú vígan játszik a gyerekszobában, mi meg a hálóban kuksolunk.
Na de mi lesz ha már a harmadik baba is bekerül az egyenletbe??? Fogalmam sincs… Csak reménykedni tudok, hogy a két kisebb ellesz a délutáni alvás alatt egy helyiségben. Aztán fél év múlva már ovit kezd a nagy. Igaz, én eleinte csak délelőttre szeretném bejáratni, de ha másként nem megy, B tervnek jó lesz az ottalvás. Persze akkor még mindig ott lesznek a hétvégék, a szünetek meg a betegségek…
Meglátjuk mi lesz, hogy lesz. Hát igen, vannak azért hátrányai a kis korkülönbségnek is, na!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése