Ha leesett a baba…

Esetünkben a másfél éves, a kanapéról. Nem is esett nagyot: 45 cm magasról legurult a vastag, tömött szőnyegre. Utánakaptam, de már nem értem el. A látvány nem volt ijesztő. 

Nem esett nagyot, de rosszul azt igen - mint utólag kiderült...

Rögtön felsírt, ölbe vettem, viszonylag hamar megnyugodott. Mégis, mikor lekéredzkedett, és letettem játszani, újra keserves sírás. Mentem felé, elhallgatott, ölbe vettem, újra éles sírás. Mit csinál anya ilyenkor? Óvatosan végigtapogatja a gyereket. Rákeres a neten. Felhívja a saját anyját. 

Hanyatt fektettem, és tetőtől talpig végigtapogattam mindenütt. Vigyorgott. Mivel észrevettem, hogy akkor sír fel mindig, mikor a hónapjánál fogva megemelem, újra átvizsgáltam még alaposabban a vállát, nyakát, kulcscsont környékét. Vigyorgott. Megint felvettem, megint sírt. Újra hanyatt. Óvatosan a hóna alá tettem a kezem, és finoman meghúzogattam a feje irányába. Vigyorgott. Akkor egy kicsit határozottabban. Nevetgélt. Passz...

Lássuk mit írnak az ilyen esésekről az interneten:

A www.bezzeganya.reblog.hu-n illetve a www.bigg.hu-n találtam elég jó öszefoglalókat. Igaz, ezek elsősorban 1 éven aluli babákra vonatkozik, és a miénk már túl volt a 1,5 éven. Attól még hasznos. Ezeket ollózom most ide egybe:

"- Fontos, hogy hol, milyen magasságból és milyen felületre esett le a baba. Fél méter még nem annyira tragikusan magas (a legtöbb ágy ennél nem magasabb). 

- Utána jó tudni azt, hogy ÉBER volt-e vagy ALUDT. Az éber gyerek ugyanis tónusosan esik és van védekezési reakciója, az alvó gyerek pedig úgy esik, mint a zsák. 

- Mennyire változott a kedélyállapota? Ha túlságosan nyugodt, vagy túlpörög egy jel lehet, hogy nincs minden rendben. Megfigyeljük, hogy éber-e vagy bágyadt, aluszékony. A túlzottan élénk, ideges vagy a nagyon bágyadt gyerek gyanús ilyenkor. 

- Ezt követően szemügyre vesszük a fejét, végigpásztázzuk az agykoponyáját majd az arcát, nincs-e rajta külsérelmi nyom. Megnézzük, megtapintjuk. Ha valahol felszisszen, feljajdul, sírni kezd, oda koncentrálunk.

- Megnézzük az arcát. Utána a természetes nyílásokat a fején: szemgödör, fülek, orrnyílások, szájnyílás, nem véres, nem alvadékos esetleg valahol. 

- Teszteljük le, hogy figyel-e, lát-e.

- Megfigyeljük a szemeit, a szemtengelyek párhuzamosak-e, nem tekint-e oldalra, nem néz-e össze, egyenlőek-e a pupillái. 

- Megnézzük a gerincoszlopát, a nyaka nem ferde esetleg, a gerince nincs-e kényszertartásban.

- Figyeljük, tud-e fogni a kezével, mozognak-e az ujjai a lábán ill. a kezén, Megszemléljük a karjait, lábait, egyenlően mozgatja-e, kezeivel tud-e fogni, ujjait mozgatja-e a kezeken, lábakon.

- Nem árt ilyenkor egy kis Babinski reflexet nézni: az egyik ujjunk körmével végigsimítjuk a talpa oldalsó szélét a sarkától egészen az ujjpárnákig és megnézzük a nagylábujját, hogyan viselkedik, nem hajlik-e fölfelé - ha mindkettő egyformán felfele hajlik, az nem baj, amit nézünk az, hogy nem-e KÜLÖNBÖZIK a két láb. 

- Megnézzük a mellkasát, nincs-e horpadás rajta, légzéskor szimmetrikusan emelkedik-e. 

- Tapogassuk meg a hasát is, nincs-e érzékenység vagy túlzott izomvédekezés rajta, vagy puffadtabb, mint általában. 

- Megvizsgáljuk összességében a mozgását, mindazt a mozgást, amire képes volt eddig, ugyanúgy, ugyanolyan sebességgel vagy szimmetriával hajtja-e végre, mint ahogy megszoktuk. Ha már ül, áll, azt sem árt megnézni, hogyan csinálja, ugyanolyan ügyesen-e, mint eddig.

- Belenézünk a pelusba, nincs-e véres vizelet, véres széklet benne.

- Figyeljük, hogy hány-e az elkövetkezendő 1 napban.

Látványos sérülésnél, akár pár másodpercig is tartó eszméletvesztésnél, tág pupillánál, sugárhányásnál a legtöbbünk számára egyértelmű, hogy irány a kórház, inkább akkor vagyunk bizonytalanok, ha látszólag nem történt baj, csak túl sok rémes történetet olvastunk mostanában későn felismert belső sérülésekről.

Ha a fentiek közül akár csak 1 “mellékhatást” is észlelünk a gyereken, célszerű rögtön orvoshoz fordulni."

Jó, elolvastam. Végigcsináltuk. Semmi. Csak ez a sírás az emelésnél. Este fél 8-kor történt a dolog, már éppen fektettünk volna. Mire mindent átvizsgáltunk (többszörösen), na meg figyeltük a gyereket, már fél 9 volt. 8-kor szoktak lefeküdni. 

Ekkor hívtam fel anyukámat. Rángassuk-e el a gyerekeket az ügyeletre? Vagy tegyük le őket, és ha picilányunk is rendben elalszik, akkor hagyjuk annyiban? (Nem vezetek, ha ügyelet, akkor férjemnek is jönnie kellett volna, és akkor már ugye a nagynak is. Nem, az nem opció, hogy férjem a lánykával megy, én meg itthon maradok a naggyal, mert akkor a kicsi eleve nem nyugszik meg.)

Anyukám egyértelműen az altatást javasolta. Ahogy forgolódott, elhelyezkedett az alváshoz, kicsit megint nyöszörgött, sírdogált, de rögtön abba is hagyta. Nehéz volt megítélni, hogy csak a trauma, a fáradtság, vagy fájdalom. Bekapcsoltuk a régóta nem használt légzésfigyelőt, és mivel gyanús volt, hogy valamit meghúzott, vagy megzúzott, kapott egy adag Nurofent is.

Nyugodt éjszakánk volt, de felemelésnél a sírás reggel  is megvolt még. Most már biztos volt, hogy fájdalom miatt sír, nem a zaklatottság miatt.

Felhívtam a gyerekorvost, azt mondta, nem hiszi, hogy komoly gond lenne, de azért ránéz. Levittem, megnézte. azt mondta, nem lát semmit, de ha gondolom, elvihetem a gyereksebészetre is, biztos, ami biztos alapon. Elvittem. Ott rögtön mondták, hogy kulcscsont. Vagy repedt, vagy törött. Mutatták is, hogy icipicit párnázottabb a bal oldalon, mint a jobbon. Feldagadt kissé. Azt is mondták, hogy ezt este még semmiképpen nem láthattuk, ez a duzzanat csak később alakul így ki.

Mondták, hogy megröntgenezik, ugye nem vagyok terhes. Hát, de. Na, akkor vagy egy idegen beviszi, vagy apával visszajövünk később. Hát, mondom, akkor inkább legyen apa.

Gondolkodtak egy ideig, aztán azt mondták, hagyjuk az egészet. Nem igazán számít, hogy repedt-e, törött-e, hiszen elmozdulva nincs (azt egyértelműen ki lehetne tapintani), így viszont úgysem csinálnak vele semmit. 

Hát, mondom, jó: nem gipszelnek vagy ilyesmi, de mit csináljunk mi? És ami talán még fontosabb, mit ne csináljunk?

A válasz meglepett: nem kell vele semmi különöset csinálni, illetve nem kell különösebb módon óvni se. Nyilván ne dobáljuk a gyereket a magasba, ne lóbáljuk a hónaljánál fogva és a többi "épeszű korlátozás", de nyugodtan futhat, az se baj, ha elesik. Nem kell kenni se semmivel.

Annyit mondtak, hogy ha nyugtalanul alszik, adjunk neki Nurofent, és hogy azon az oldalon ne emeljük a hónaljánál fogva, a nyilvánvalóan fájdalmat okozó dolgokat kerüljük. 1-2 hét alatt teljesen meg is gyógyul.

Így is lett. Kicsinken észre sem lehetett venni, hogy bármi baja lenne azután, hogy a hónalját kerültük és tényleg teljesen meggyógyult 2 héten belül!

Azóta is csodálkozom, hogy ettől a komolytalannak tűnő, 'alacsonyról-puhára' eséstől (huppanástól!) egy ilyen korú - elvileg még rugalmas - apróságnak csontja reped / törik. Főleg, hogy máskor meg ennél jóval ijesztőbb balesetekből jönnek ki gyerekek durvább sérülések nélkül. Sosem lehet tudni...